ceremóniamester, vőfély | mihaly@hervai.hu ] +36 30 997 2071
Hervai Mihály
A ceremóniamester

15 éve segédkezem lakodalmakban, de már öt éves korom óta szerepelek színpadon, az érdeklődésem korán a szórakoztatás, a humor felé sodort. Első rövid novelláimat, verseimet mindenek előtt Samu Gabriella és Radics Ágnes tanáraim értékelték, és ők adtak ösztönzést a folytatáshoz. 14 évesen kezdtem a Komlói Újságba rövid, csattanós írásokat írni (hálával tartozom Ferling Józsefnek, akkori főszerkesztőnek a lehetőségért és a bíztatásért). Szintén ekkor léptem fel először Harnóczy Csabáné támogatásával és értő segítségével a Komlói Színház- és Hangversenyteremben saját, humoros írásaimmal. Ezt számtalan fellépés követte, rendszeresen kaptam műsorvezetői megbízásokat városi, kulturális és egyéb rendezvényeken. 2006-ban a Magyar Rádió Humorfesztiválján szerzői kategóriában a középdöntőig jutottam.

Ceremónaia-mesterként (vőfélyként) eleinte rokonaim és közeli barátaim lakodalmán segédkeztem, később mások is hívtak, akik "szájhagyomány" útján hallottak rólam. A lakodalom alatt a történések függvényében hol a háttérben, hol az előtérben segítek a hangulat és az események kedvező alakításában. A vőfély szerepkörnek egy kisebb, de általában emlékezetes része a verselés (saját készítésű, kifejezetten a párra, az ő elképzeléseikre, az adott lakodalmi menüre alakított rímekkel).

A feladat számomra jóval többet jelent néhány tréfás versike elszavalásánál, nálam az esküvőt hónapokkal megelőzően kezdődő tervezés-szervezés vagy például a lakodalom alatt levetített gyermekkori képekeből összeállított klipp elkészítése az alapszolgáltatásom része - sőt ennél sokkal több is - hiszen ez már a XXI. század!

A vőfélynek álcázott ceremóniamester

A visszajelzések alapján jó döntésnek bizonyult, hogy az első pillanattól kezdve modern felfogású és nem népies vőfély akartam lenni, valójában ceremónia-mesterként segédkeztem, akkor is, ha szalagos kalap volt a fejemen és rímeket mondtam. Ami elfogadott volt száz-kétszáz évvel ezelőtt egy falusi esküvőn, azt manapság nehezen tudja bárki is teljes mértékben magáénak érezni (mint mondjuk a véres lepedő másnapi kiterítését...). A szalagos kalap és a rímek segítenek, hogy alkalmazkodjak azokhoz a lakodalmakhoz, ahol a pár például leánykérést szeretne, de ezt követően a vendégek nagyon hálásak lesznek, amiért nem a régi, unalmas vagy értelmetlen szokásokat és játékokat erőltetem rájuk.

Filozófiám

Megtiszteltetés
Filozófiám alapköve, hogy végtelen nagy megtiszteltetés, ha egy pár úgy dönt, engem kér fel ceremóniamesternek, vőfélynek. Egy család életében két nagy ünnep van, amikor összejönnek a rokonok: a lakodalom és a temetés. Ilyenformán a lakodalom az egyetlen alkalom, amikor a közeli és távoli rokonok, barátok találkozhatnak, önfeledten mulathatnak, ünnepelhetik az ifjú párt.

Az esküvőnek és az azt követő lakodalomnak természeténél fogva nincs főpróbája, hanem ez egyszeri és megismételhetetlen esemény. Egy jól sikerült lakodalom önmagában nem tart össze később egy házaspárt, de a tapasztalat azt mutatja, beépül a legszebb közös emlékek közé, így a kapcsolat alapját szilárdítja. Éppen ezért nagyon fontos, hogy minden a lehető legjobban alakuljon!

Bizalom
Szükség van-e "hivatalos" ceremóniamesterre vagy vőfélyre? Nos, nem feltétlenül. Viszont hozzáértő irányítás, szervezés mellett nagyságrendekkel jobban sikerülhet a nagy nap, mint nélküle. Természetesen fel lehet kérni erre a feladatra egy rokont vagy közeli barátot is, de ebben az esetben egyrészt neki nem az önfeledt szórakozásról fog szólni az esemény, másrészt a megfelelő tapasztalatok hiányában, "éles" helyzetben derülhet ki, hogy mégsem illik rá ez a szerep. A megelőlegezett bizalomnak maradéktalanul meg kell felelni.

Tervezés
Mit is csinál egy ceremóniamester vagy vőfély? (A két szerep között a különbség alapvetően a külsőségekben és az eszközökben mutatkozik meg, de a feladat mindkét esetben lényegében ugyanaz.) Elsősorban mindent megtesz annak érdekében, hogy az ifjú pár kívánságai maradéktalanul teljesüljenek. Nem a ceremóniamester a főszereplő, hanem ő az, akinek biztosítani kell, hogy a valódi főszereplők (a menyasszony, illetve a vőlegény) gondtalanul mulathassanak a vendégeikkel. Ennek érdekében már hónapokkal előtte meg kell kezdeni a közös tervezést, szervezést, amelynek során sok-sok kisebb-nagyobb trükköt, ötletet, tanácsot tudok javasolni, amik alapvetően meghatározzák egy lakodalom sikerességét. A pár megismerése révén valóban személyre tudom szabni az eseményeket, hogy minden személyes és egyedi lehessen.

Profizmus
A ceremóniamestereket és a vőfélyeket sokan azonnal a lakodalmas átékokkal kapcsolják össze, hibásan. Egy profi ceremóniamester nem azért vesz részt a lakodalmon, hogy a vendégeket játszassa, vagy még rosszabb esetben kiélje szereplési kényszerét. A jó ceremóniamester a háttérben biztosítja az események olajozott menetét, szervezi a vacsorát, a felszolgálást, a zenészek, a videós és a fotós munkáját, figyeli a vendégek reakcióit, amikor szükséges tájékoztatja és szórakoztatja őket, rugalmasan kezeli a felmerülő kérdéseket, problémákat, hogy az ifjú pár és vendégeik csak a mulatsággal törődhessenek. És ha a helyzet úgy kívánja, határozottan az előtérbe lép, kezébe veszi az irányítást, beveti a játékokat és kellékeket, de nem öncélúan, hanem kizárólag a hangulat érdekében és azzal összhangban (a határokat és lehetőségeket előre egyeztetve). Nem véletlenül hívják a vőfélyt sok helyen "gazdának". Nagy különbség van egy jó "gazda" és egy mókamester között. Az előbbit hajnalban marasztalják, utóbbit sokszor már vacsora után hazaküldik, amikor a vendégek ráunnak.

Józanság
Végezetül: szeretem a jó bort, a minőségi szeszesitalokat alkalomszerűen fogyasztom, ezért amikor a vendégeknek kínálom tudom, miről beszélek. Ám ha ceremóniamesterként vagy vőfélyként veszek részt egy lakodalomban kizárt dolog, hogy egy csepp alkoholt is igyak (a pohárköszöntőnél rutinosan "csalok"), mert azt a megtiszteltetést - ami ezzel a hihetetlenül felelősségteljes munkával jár - többek között úgy tudom viszonozni, hogy tisztán, józanul, magamból a legtöbbet kihozva végzem a dolgom.
Hervai Mihály - ceremóniamester, vőfély
Hervai Mihály - ceremóniamester, vőfély
Hervai Mihály - ceremóniamester, vőfély
Hervai Mihály - ceremóniamester, vőfély
Hervai Mihály - ceremóniamester, vőfély